A nyugalom és csend gondolata

OSHO

A nyugalom és csend gondolata senkit nem tölt el izgalommal. Ez nem a te saját problémád. A problémát, mint olyant, az emberi elme okozza, mert nyugodtnak lenni, csendesnek lenni azt jelenti, hogy a nem az elme állapotában vagy.

Az elme nem képes nyugton maradni. Folyamatos gondolkodásra, aggódásra van szüksége. Az elme úgy működik, mint egy bicikli; amíg hajtod, addig megy. Abban a pillanatban, hogy abbahagyod a tekerést, eldől. Az elme egy kétkerekű jármű, csakúgy, mint a bicikli, és a gondolkodásod az állandó pedálozást jelent. Amikor néha egy kicsit elcsendesülsz, rögtön elkezdesz aggódni: „Miért vagyok csendes?” Bármit is teszel, az aggodalmat, gondolkodást szül, mert az elme csak egyetlen módon létezhet – rohanásban: mindig valami után rohan, vagy valami elől rohan, ám mindig rohanásban van. Az elme a rohanásban létezik. Amint megállsz, az elme eltűnik.

Jelenleg az elmével azonosítod magad. Azt gondolod, te vagy az. Innen ered a félelem. Ha azonosulsz az elmével, akkor természetes, hogy ha az elme leáll, akkor neked véged van, nem vagy többé. És az elmén kívül nem ismersz semmi mást.

A valóság az, hogy nem az elme vagy. Valami az elmén túli vagy; ennélfogva feltétlenül szükséges, hogy az elme leálljon, és így ez lesz az első alkalom, hogy tudni fogod, nem az elme vagy, mert te még mindig ott vagy. Az elme eltűnt, és még mindig ott vagy... örömmel eltelve, nagyszerű ragyogással, sugárzóan, tudatossággal, nagyszerű léttel. Az elme színlelt, és te bedőltél neki.

Amit meg kell értened, az az azonosulás folyamata... hogy hogyan tud valaki olyasmivel azonosulni, ami nem ő.

Osho gondolatai a magány és az egyedüllét kapcsán

Sok olyan ember él a földön, akiknek semmilyen társaskapcsolati forma nem való. Amíg társtalan, addig magányosnak érzi magát, ha viszont párra lel, boldogtalanná válik, amiért elveszítette az egyedüllét harmóniáját.

Osho szerint

Mindennek az a kulcsa, hogy megértsük a magány és az egyedüllét fogalmának különbözőségét.

Ő azt mondja, hogy aki nem szerelmes, az magányos, de akinek megadatik az őszinte és mély szerelem, az képes eljutni a kiteljesítő egyedüllétig.

A magányos menekül önmaga elöl, míg aki egyedül van, azt képes feltölteni a saját lénye.

A magány hiányérzet és sóvárgás valami után, míg az egyedüllét egyfajta teljesség és egység megélése, amelyben nincs szükségünk senkire ahhoz, hogy elegendőek legyünk a magunk számára.

A magányos azért esik szerelembe, hogy kapjon, az egyedül élő azért, hogy adjon.

Ha két magányos ember találkozik, kapcsolatukban magányuk hatványozódik, így kizárt, hogy viszonyuk szerelemmé alakuljon.

Igazi tartós és boldogító viszony csak két, önmagában is teljes, egyedül is életképes embernek adatik, akik nem akarják a másik jelenlétével betölteni magukban az űrt..

OSHO

"Mi azért vagyunk boldogtalanok, mert túlságosan az énben élünk. Mit jelent az, hogy túlságosan az énben élünk? És pontosan mi is történik ilyenkor?

Vagy a létezésben vagy, vagy az énben - mindkettőben egyszerre nem lehetsz. Ha az énben vagy, az azt jelenti, hogy nem vagy teljes,szét vagy darabolódva. Ha az énben vagy, az azt jelenti, hogy szigetté váltál. Ha az énben vagy, akkor azzal határvonalat rajzolsz magad köré.

Különbséget teszel, és azt mondod: "ez én vagyok", "az nem én vagyok". A definíció, a határvonal az "én" és a "nem én" között az, ami elszigetel. Az "én" elszigetel. Megfagyaszt, és többé nem tudsz folyni.Amikor folysz, mint a folyó, az "én" életképtelen.

Ezért szinte mindenkiből egy jégkocka lett: nincs semmi melegség, semmi szeretet az emberekben. A szeretet melegség, és ők félnek a szeretettől. Ha felmelegednének, akkor megolvadnának, és eltűnnének a határvonalaik. A szerelemben a határok eltűnnek; az örömben is eltűnnek a határok, mert az öröm is melegség."

/Osho/