Gondolatok Balogh Bélától

A lefelé húzó erők gondolataiba sokkal több energiát
fektettünk, sokkal többet gondoltunk testi vágyainkra,
szükségleteinkre, vélt vagy valós sérelmeink elrejtésére vagy
megbosszulására.
És sokkal kevesebbet törődtünk gondolatban azokkal a bizonyos „jó" dolgokkal - gondolok itt elsősorban a szeretetre, önmagunk és mások elfogadására, a türelemre és az embertársainknak nyújtott segítségre -,
amelyek az anyagi világ terheit könnyíthetnék.

A szeretetnek gyógyítóereje van.
Aki önmagára szeretettel tud gondolni, alapjáraton
sokkal jobb egészségnek örvend, mint az, akit sötét
gondolatok és félelmek kínoznak.
Meg kell tanulni néha nemet mondani, és meg kell tanulni pihenni, feltöltődni,
szórakozni, még akkor is, ha a legkedvesebb aranyhajú unoka könyörög valamiért.
Meg kell tanulni elfogadni bizonyos dolgokat, ajándékokat, segítséget vagy pénzt. Meg kell tanulni továbbá szót emelni a saját érdek sérülése esetén, és le kell
mondani a korábbi sérelmek következtében kialakult neheztelésről.

A gyermek olyan szülőket fog választani, akiktől bizonyos betegségekre való hajlamot „örökölhet". Azért teszem idézőjelbe, mert valójában nem
öröklésről van szó, és nem a szülők felelősek érte.
A születendő gyermek már eleve magában hordja ezeket a
hajlamokat, és olyan környezetre tud behangolódni, ahol a
szülők szintén magukban hordozzák a hasonló hajlamokat.
A betegségekre való hajlamot tehát nem „örököljük", hanem
magunkban hordjuk.
Ennek oka elsősorban az, hogy nem vagyunk tisztában az univerzális élet törvényeivel és lehetőségeivel, és gondolati, teremtő erőnket még nem
sikerült a béke és harmónia irányába terelnünk.

Aki lélekben gazdagabb, szebb, okosabb,
szorgalmasabb, tehetségesebb gyermeket szeretne magához
vonzani, annak bizony lelkileg fejlődnie kell.
Magasabb szintű tudatosságot kellene elérnie, több harmóniát teremtenie
önmagában és a környezetében.
Pozitív gondolatokkal kellene feltöltenie a mindennapjait.
Mindenben igyekeznie kellene a szépet és a jót látni.
Tartózkodnia kellene minden panasztól,
és minden olyan gondolattól és cselekedettől, ami embertársainak kellemetlen.
És - nem utolsósorban - amint a gyermek megérkezik, őt is támogató, bátorító szavakkal volna jó nevelni.
Bőkezűen kellene bánni a dicsérettel, ha rászolgál, és ha valami rosszat tesz, nem őt kellene minősíteni, hanem a cselekedetét.

A gyermek valójában olyan lélek, aki már több fizikai inkarnációt átélt,
emlékekkel, élmények gazdag tárházával, és saját
gondolatokkal, elképzelésekkel rendelkezik.
Csalóka dolog úgy gondolni rá, mint aki most látja meg először a napvilágot,
mint aki kicsi és gyámoltalan, és mindenre a szülei fogják
megtanítani.
Még az is megtörténhet, hogy az a lélek, aki most
gyermekedként van veled, előző életedben az édesanyád vagy
az édesapád volt, és erre valamilyen szinten emlékszik is.


Vajon vonzódik-e egy értelmes, szerető szívű, egészséges lélek olyan
szülőkhöz, akik - önzésből és tudatlanságból származó -
veszekedésben, civakodásban, és részben ezeknek
következményeként, betegségektől kínozva élik az életüket?
Gondolom, a válasz egyértelmű.
Hiszen azért jövünk, hogy tovább fejlődjünk, és a korábban, előző életekben elért
eredményeket tovább javítsuk.
Nyilvánvaló, hogy olyan szülőket választunk, akik ezt lehetővé teszik számunkra.