2015. december 9., szerda



Gyermekek alkoholista környezetben

Azt, hogy egy alkoholista családban mindenkinek sok szenvedést kell átélnie, azt tudjuk. De most csak a gyerekek lelki visszajelzései szempontjából nézzük a helyzetet.
Egy alkoholista nem tud FIGYELNI a gyerekre, hisz néha azt sem tudja hol van. Mivel a gyermek tükröt tart a környezete elé, ezek a gyerekek nagy számban figyelmetlenséggel fognak reagálni – illetve „próbálják magukra felhívni a figyelmet” ezzel a viselkedéssel. Ilyenkor teljesen felesleges a gyermeket korholni miért nem figyel oda például az iskolában, mert nem rosszalkodásról, hanem lelke üzenetéről van szó: visszatükrözi környezete viselkedését.
A SZERETET átadása és megtanulása is valószínű, hogy nem lesz könnyű egy ilyen gyermeknek. Hisz a szülőtől tanuljuk a szeretetet, ahogy adja, ahogy elfogadja, ahogy babusgat, dédelget minket. Ha eközben alkohol mámorban úszik, nem valószínű, hogy sok szeretetet tud nyújtani, vagy nem olyat, amire igazán szüksége van a gyermeknek. Tehát valószínűleg felnőtt korában kell megtanulnia jó esetben ezt az érzelmet. Nagyon sok felnőtt küzd azzal, hogy nem tud szeretet elfogadni, hisz nincs hozzászoktatva gyermekként ehhez az érzéshez.
Amit még valószínűleg nem tud nyújtani a gyermeknek az alkoholista szülő, az a BIZTONSÁG. Nem érezheti magát biztonságban egy olyan emberrel, aki nincs magánál! Hogyan védené meg a gyermekét, ha önkívületben van, vagy az asztalra borulva horkantgat ittasan. Mivel a biztonságérzet a gyökércsakránk feladata az itt lévő többi feladattal is meggyűlhet a gyermek baja felnőttként. Ezek a témák: a biztonságérzet mellett a pénz, a munkahely, a szerelem! Ha például az apa alkoholista az anya a legritkább esetben tudja gyermekét megóvni agresszív párjától, hisz legtöbbször saját testi épségére sem tud vigyázni.
A gyermek ilyen családi indíttatás után két utat választhat. Ha férfi ő is alkoholista lesz, hisz ezt látta, ez a minta számára. Ha leánygyermek, aki látja, hogy anyját nap mint nap megalázza, netán veri alkoholista apja: pont ilyen párt választ felnőtt korában magának! Hisz anyám is így élt, biztos így helyes. A másik út, hogy tanulva a látottakból egyetlen kortyot sem iszik életében! De sajnos már olyat is láttunk, aki 4o évig megtartóztatta magát, majd hirtelen alkoholista lett. Arról a durvább esetről most nem teszünk említést, amikor az alkoholista veri is gyermekét ! Itt csak a „finomabb”, lelki hatásokról, káros következményekről írtam.

 
Posted on December 7, 2015 by Elisabeth Tolnay
Megjelent az Anyaföld c. lapban
http://anyafold.hu/gyermekek-alkoholista-kornyezetben/

2015. december 5., szombat





Az önbecsülésről
Spirituális megközelítésben önbecsüléshiányról akkor beszélünk, ha az egyén sokkal kevesebbnek képzelni magát a valóságnál. Pedig a legfontosabb, hogyan vélekedünk magunkról. Ezt a vélekedésünket, ezt az energiát küldjük ki aztán a külvilágba, mellyel mintegy céltáblává téve magunkat környezetünk számára. Ebbe a negatív elképzelésbe vastagon besegít a környezet, aki szintén ezt sugározza felé: kevés vagy! Ha kevésnek érzi magát valaki, a külvilág véleménye szerint értékeli magát. Az önbecsülés hiányos ember roppant érzékenyen reagál az őt ért kritikára. Akár a legenyhébb kr
Amennyiben életedben sorozatosan találkozol olyan személyekkel, akik az önbecsülésed megtiprására törekednek valószínűleg életfeladatként vállaltad ezt. A tanulás lényege, hogy jobban becsüld magadat, értékén kezeld azt, aki vagy és ne hagy magad eltiporni sem átvitt értelemben, sem a valóságban. Még biztosabb lehetsz abban, hogy ezt a témát „vállaltad” leszületés előtt, ha megnézed a születési kódodat. Ez nem számmisztikai eljárás! Egyszerűen add össze születési évedet, hónapodat, napodat egészen addig, míg egyjegyű számot nem kapsz. Tehát például egy 33-as eredmény tagjait ismét összeadod, a végeredmény 3+3=6 A kódod tehát 33/6 lesz. A kódot megnézve, amennyiben 3-as, vagy 9-es lesz benne, biztos, hogy az önbecsüléssel kapcsolatos az életterved.
Ebben az esetben a szülő/szülők, barátok, szerelmek közül nagyon sokan lesznek, akik sorozatosan le akarják tiporni az önbecsülésedet. Ahelyett, hogy támogatnának, leszólnak, esetleg megaláznak. Ezt sajnos Te írtad meg magadnak. Az, hogy erre leszületés után már nem emlékszünk, az pech. De akár a számokból, akár az ismétlődő eseményekből hamar rájöhetsz, hogy „életfeladat”. Ezeket az embereket, feladatokat persze csak addig kapod, amíg rá nem jössz az ismétlésekre, és meg nem tanulod magadat jobban becsülni .

Erre spirituális gyakorlatok is vannak, de már a felismerés is sokat segít. Ennél jobban segít a szembenézés, a pozitív jövő kép elképzelése és annak bekopogtatása, hogy „szeretem és becsülöm magamat, mások is szeretnek és becsülnek engem”! Tehát nem kell, hogy egy életen át felmosórongyként bánjanak veled. NE ENGEDD!
itikára is letaglózva érzi magát.

Megjelent az anyaföld.hu oldalon 
http://anyafold.hu/az-onbecsulesrol/
 

2015. november 6., péntek





                           A haragról

Legfontosabb kérdés, elfojtsuk-e? Egyértelműen ne tegyük.

Nagyon sok gyermeket akkor fogad csak el a családja, ha jó kislány/kisfiú, jól tanul, stb.. Ekkor a gyermek azt rögzíti magában, hogy a szeretetet akkor tudja kivívni, ha jó lesz. Ebbe a kategóriába az is beleillik, hogy ha dühös valamiért nem szabad kimutatnia, mert akkor már ellenkezik a szülővel és nem igazán „jó” viselkedést mutat.

Ekkor jön az elfojtás. Nagyon sok lázas, gennyes folyamat megy végbe a gyerekekben, anélkül, hogy igazán betegek lennének. A harag utat tör magának. Ha nem tudja kinyilvánítani, a lelke üzen neki betegség formájában.


A legjobb, ha igenis megengedjük magunknak és a gyermeknek, hogy haragudjon, dühös legyen. Az a legjobb, ha megtanítjuk őt haragja levezetésére.


Egy-két tanács.

Pár mélyebb légvétellel is meg tudjuk nyugtatni magunkat, mert az idegrendszer szorosan együttműködik, a légvétellel. Vegyük azt a példát, hányszor láttad, hogy piheg valaki, pedig nem futott, csak izgul valamiért.

Pár mély belégzéssel, levegő benn tartásával és lassú kilégzéssel máris nyugalmi állapotba kerülhetünk.

Vannak akupresszurás pontok is a testünkön, amelyek nyomása nyugtatólag hat az idegrendszerre. A kezünk szerencsés esetben mindig „kézénél van”. Itt keressük meg ezeket a pontokat. A behajlított marok közepén, vagy a csuklóredőtől három saját ujjnyira is vannak ilyen pontok. Ezeket mély légzés kíséretében nyomjuk, majd 1o másodperc után engedjük el a levegő kiengedésével egy időben.. Ezt ismételjük meg háromszor.

Vagy vegyük a párnapüfölés módszerét.  
Ha reggel egy párna vagy egy bokszzsák 5 perces  püfölésével kezdjük a napunkat máris sokkal nyugodtabbak leszünk. Így ugyanis a tegnap felhalmozódott feszültséget leeresztjük és marad hely a mai negatív  történések befogadására. Viszont, ha halmozzuk ezeket az energiákat és a tegnapira toljuk a mait, hamar túl „betelik a pohár” és hamar nagyon idegesek leszünk.


Persze vannak egyéb praktikus tanácsok a műanyag tányér földhöz vágásától az ajtó csapkodásig, de fentiek eléggé békés megoldások  és nem riad meg tőle a család! Főleg, ha mindenki használja.


Ha pedig tanultunk EFT-t, vagy más energetikai módszert, mondogassuk, hogy Békében vagyok magammal és másokkal, béke és harmónia vesz körül.

Megjelent az Anyaföld c. lapban


http://anyafold.hu/haragrol/



2015. szeptember 11., péntek







Lehet-e, szabad-e mindenkit hypnotizálni?
Spirituális körökben elterjedt terápiás módszer a regressziós hypnózis.
Ugyanakkor sokan jelzik, hogy őket nem lehet így kezelni.
Van, aki elkeseredik emiatt, van, aki büszkén mondja, ő erős akaratú, őt azért nem tudják vissza vinni előző életbe.
Csak arról nem esik szó, hogy akit nem lehet, azt miért nem, és jó-e mindenkinek ez a terápiás módszer.
A regressziós hypnózis akkor célszerű, ha jelen életünkben nem találjuk valamilyen lelki panasz, elakadás okát.
De nem mindenki alkalmas erre az utazásra. A léleknek kellően felkészültnek kell lennie, hisz néha nagyon durva dolgok derülnek ki előző életünkből.
Egyik kezeltem számára például nagyon hasznos volt, mert egy ilyen utazás során jött rá, hogy most azért nem mer anyagi bőségben élni, mert egy régi életében a gazdagságáért, életével fizetett. Pedig a tudása és a lehetőségei is adottak voltak a jelenben egy jobb élethelyzethez. De tudat alatt félt, hogy a sok pénzért életével kell fizetni. Miután kiderült számára elakadásának előző életbeli oka, tudat alatti félelme, mellyel akadályozta a pénz beáramlását, hamarosan megindultak ezek a bőség-energiák az életében. Olyan anyagi helyzetet vonzott be, amit megérdemelt jelenlegi tudása és tettei alapján.
De például egyik tanuló társam számára egy ilyen idő-utazás alkalmából nagyon durva dolgok derültek ki. Nem részletezem, mert nem kaptam rá felhatalmazást, de előző életbeli tettei miatt lett most egy nagyon értelmes, ám szinte mozgásképtelen gyermeke. Ugyanakkor a jelenben megkapta a lehetőséget, hogy helyrehozza régi hibáit és életét a gyógyításnak szentelje. Ő elég erős volt szembenézni régi tetteivel. Annál fejlettebb volt spirituálisan, hogy a sorsot okolta volna gyermeke állapotáért, ezért kutatta az okokat. Szinte megnyugodott, mikor megtudta gyermeke miért lett olyan, amilyen.
De ha nem tudott volna megbirkózni ezekkel a karmikus történésekkel, akár mentális problémái is lehettek volna.
Volt olyan eset is, amikor valaki spontán emlékképek alapján tudta, hogy akit feleségül kíván venni, egy előző életében nem mentette meg az életét, pedig megtehette volna. De mivel a sorsunkat nem kerülhetjük el, hiába „látta” kit vesz el, a szerelem győzött és mégis megházasodott. Természetesen jelen életében az asszony nem ártott neki, kölcsönös volt a szerelem, de 14 év múlva, váláskor a férj anyagilag nagyon „elbánt vele”: tudatalatti emlékei miatt megfizettette vele karmikus adósságát. Az asszony pedig harc nélkül tűrte, nem tett semmit ellene. Senki sem értette miért nem harcol. Ő viszont valószínűleg tudat alatt tisztában volt vele, most letudta előző életbeli karmikus tartozását volt férje felé.
Úgy gondolom nagyon hasznos ez a terápia, de csak okkal induljunk múltunk megismerése felé. Ne kutakodjunk ok nélkül, kíváncsiságból a múltban.
Ha pedig mégis elindulunk és azt vesszük észre, hogy bár jó szakemberhez fordultunk nem működik, mert a titok, titok marad –– gondoljuk végig, hátha még nem vagyunk elég erősek a hírek feldolgozására.
Elizabeth Tolnay

Megjelent az Anyaföld c. újságban

http://holyglobe.com/hypnotic-regression/


2015. augusztus 1., szombat



                                         A képen mellettem a mandalák tulajdonosa!






Miért pont születési szám szerint festem a mandaláimat?

A mandaláról és annak hatásáról már sokat hallottatok.
Amikor a több éves pasztell-mandalákról áttértem az üvegmandalára úgy éreztem, hogy valami pluszt szeretnék beletenni, hisz nagyon sokan festünk mandalát.
Mivel azt tudtam, hogy a színeknek milyen hatása van a szervezetre,  átgondoltam, mitől lenne a mandalám személyre szabott. Ekkor döntöttem úgy, a születési adatok alapján megnézem milyen életfeladat megoldására született az egyén, akinek festek.
Ekkor elkezdtem a környezetemben mindenkit tesztelni, hogy a születési számai alapján meg tudom-e mondani tényleg – ahogy azt Dan Millman könyvében olvastam – hogy milyen feladatok elé állítja őt az élet.
Sok esettanulmány után meggyőződtem, hogy igen, totális az összefüggés a születési adatok, az annak alapján megállapított kódok, és az élettörténet között.
Ha tehát a születési adatokat összeadjuk kijön egy két jegyű szám, melyet ismét egy jegyűre redukálunk.  /pl.26-kódja a 26/8 lesz!/
Ennek a kódnak a ismeretében már tudom, hogy a 2-es, vagyis szakrális csakrára és a 6-os, a harmadik szem csakrára kell hatnia a mandalámnak. A 8-ast nem kell külön figyelembe venni, mert az az angyali 2-es.
Ha egy ilyen kódú embert kifaggatunk, tényleg a 2-es és 6-os csakráin lesznek kihívások, vagyis a szenvedélyek kordában tartásában /2-es, szakrális csakra/ kap feladatokat, valamint a tisztánlátás, megérzés témában /6-os, harmadik szem csakra/.
Ezeket a számokat születésünkkor hozzuk magunkkal. Mivel ilyen tanulási szándékkal születünk le, életünkben pont a megfelelő embereket fogjuk bevonzani. A szülőktől a tanárig, baráttól a párkapcsolatig pontosan olyan embereket fogunk bevonzani, akik  ezekre a témáknak megfelelően adnak nekünk leckéket.  Mert az élet egy tanulás, a leckét pedig mi állítottuk össze, még odaát. Tehát még leszületés előtt magunk választottuk meg a témákat, melyben fejlődnünk kell, és természetesen bevonzzuk ezekhez a témákhoz a megfelelő „tanítóinkat”.
Sokszor érezzük, hogy a kapcsolataink nem könnyűek, de ilyenkor jó, ha tudjuk, hogy mi terveztük így, mi választottuk őket.  Amikor a történeteket már kellő távolságból tudjuk kezelni, meg is köszönhetjük nekik a részvételüket, hisz nekik is sokkal könnyebb dolguk lett vona, ha édesen, aranyosan viselkednének velünk. De akkor nem lett volna lehetőség a tanulásra, fejlődésünkre.
A csakrákról bővebben olvashatsz blogomban.

angol nyelven is..

2015. május 27., szerda

Erre születtél 29/11




                                 
                                        29/11
11 Kétszeres kreativitás és önbizalom
9 Teljesség és bölcsesség
2 Együttműködés és egyensúly


A 29/11-esek azért születtek le a földre, hogy
a kreatív energiát a magasabb rendű alapelvekkel és teljességgel párosítsák és
kreativitásukat magasabb rendű bölcsességüknek megfelelően embertársaik szolgálatára fordítsák


CSAKRÁK

2 Szakrális csakra
Szenvedélyek kordában tartása! Az étkezéstől, a szexen át, minden, amit szenvedéllyel csinálunk.. lsd.játékszenvedély, alkoholizmus, stb.


9=angyali 3-as
Napfonat/Solar Plexus csakra
Önbecsülés.
Szeressem és becsüljem magamat.., hogy mások is szeressenek és becsüljenek engem.


11= angyali 5-ös
Torok csakra
Szeretettel fejezzem ki érzelmeimet. Szeretetteljes kommunikáció..
Határok felállítása.
Magam és mások megítélésétől való tartózkodás..



Forrás Dan Millman Erre születtél..
 

2015. május 18., hétfő



Gondolatok Balogh Bélától

A lefelé húzó erők gondolataiba sokkal több energiát
fektettünk, sokkal többet gondoltunk testi vágyainkra,
szükségleteinkre, vélt vagy valós sérelmeink elrejtésére vagy
megbosszulására.
És sokkal kevesebbet törődtünk gondolatban azokkal a bizonyos „jó" dolgokkal - gondolok itt elsősorban a szeretetre, önmagunk és mások elfogadására, a türelemre és az embertársainknak nyújtott segítségre -,
amelyek az anyagi világ terheit könnyíthetnék.


A szeretetnek gyógyítóereje van.
Aki önmagára szeretettel tud gondolni, alapjáraton
sokkal jobb egészségnek örvend, mint az, akit sötét
gondolatok és félelmek kínoznak.
Meg kell tanulni néha nemet mondani, és meg kell tanulni pihenni, feltöltődni,
szórakozni, még akkor is, ha a legkedvesebb aranyhajú unoka könyörög valamiért.
Meg kell tanulni elfogadni bizonyos dolgokat, ajándékokat, segítséget vagy pénzt. Meg kell tanulni továbbá szót emelni a saját érdek sérülése esetén, és le kell
mondani a korábbi sérelmek következtében kialakult neheztelésről.


A gyermek olyan szülőket fog választani, akiktől bizonyos betegségekre való hajlamot „örökölhet". Azért teszem idézőjelbe, mert valójában nem
öröklésről van szó, és nem a szülők felelősek érte.
A születendő gyermek már eleve magában hordja ezeket a
hajlamokat, és olyan környezetre tud behangolódni, ahol a
szülők szintén magukban hordozzák a hasonló hajlamokat.
A betegségekre való hajlamot tehát nem „örököljük", hanem
magunkban hordjuk.
Ennek oka elsősorban az, hogy nem vagyunk tisztában az univerzális élet törvényeivel és lehetőségeivel, és gondolati, teremtő erőnket még nem
sikerült a béke és harmónia irányába terelnünk.


Aki lélekben gazdagabb, szebb, okosabb,
szorgalmasabb, tehetségesebb gyermeket szeretne magához
vonzani, annak bizony lelkileg fejlődnie kell.
Magasabb szintű tudatosságot kellene elérnie, több harmóniát teremtenie
önmagában és a környezetében.
Pozitív gondolatokkal kellene feltöltenie a mindennapjait.
Mindenben igyekeznie kellene a szépet és a jót látni.
Tartózkodnia kellene minden panasztól,
és minden olyan gondolattól és cselekedettől, ami embertársainak kellemetlen.
És - nem utolsósorban - amint a gyermek megérkezik, őt is támogató, bátorító szavakkal volna jó nevelni.
Bőkezűen kellene bánni a dicsérettel, ha rászolgál, és ha valami rosszat tesz, nem őt kellene minősíteni, hanem a cselekedetét.


A gyermek valójában olyan lélek, aki már több fizikai inkarnációt átélt,
emlékekkel, élmények gazdag tárházával, és saját
gondolatokkal, elképzelésekkel rendelkezik.
Csalóka dolog úgy gondolni rá, mint aki most látja meg először a napvilágot,
mint aki kicsi és gyámoltalan, és mindenre a szülei fogják
megtanítani.
Még az is megtörténhet, hogy az a lélek, aki most
gyermekedként van veled, előző életedben az édesanyád vagy
az édesapád volt, és erre valamilyen szinten emlékszik is.



Vajon vonzódik-e egy értelmes, szerető szívű, egészséges lélek olyan
szülőkhöz, akik - önzésből és tudatlanságból származó -
veszekedésben, civakodásban, és részben ezeknek
következményeként, betegségektől kínozva élik az életüket?
Gondolom, a válasz egyértelmű.
Hiszen azért jövünk, hogy tovább fejlődjünk, és a korábban, előző életekben elért
eredményeket tovább javítsuk.
Nyilvánvaló, hogy olyan szülőket választunk, akik ezt lehetővé teszik számunkra.


    

2015. május 8., péntek







A  csodák könyvéből…
Részletek…

Csoda és félelem is gondolatokból jön. Ha te nem vagy szabad, hogy válaszd az egyiket, nem vagy szabad, hogy válaszd a másikat sem. 
Azáltal, hogy a csodát választod, kizártad a félelmet,
még akkor is, ha csak ideiglenesen. 
Te féltél mindentõl és mindenkitõl, Te félsz Istentõl, félsz Tõlem és félsz Magadtól. 
Te félreértettél bennünket vagy hamisnak alkottál meg bennünket és hiszel abban, amit alkottál.
Mindezt nem tetted volna, ha nem féltél volna a saját gondolataidtól. Aki fél, az elkerülhetetlen, hogy hibásan teremtsen, mert félreértette a teremtést. Amikor hibásan alkotsz fájdalomban vagy.
Az ok és okozati törvény most végre igazi felfedezéssé válhat, még ha csak egy pillanatra is. Tulajdonképpen az ok Istenhez tartozik és az okozat az Õ fia. 
Ez pedig maga után vonz egy ok és okozat kapcsolatot , ami teljesen különbözik attól, amit te megismertél a hamis alkotásokban.
A legalapvetõbb konfliktus ebben a világban tehát, teremtés és hamis teremtés között van.
Minden félelem beletartozik a másodikba és minden szeretet az elsõbe. Így hát az egyetlen konfliktus a szeretet és félelem között van.


Mindenki érez félelmet. Pedig csak egy kis okos gondolkodás szükségeltetik, hogy realizáld miért félsz. 
Csak néhány ember hálás az igazi tudati erõnek és senki nem marad tudatában ennek mindig.
Ha viszont meg akarod menteni magad félelmektõl, akkor muszáj tudomásul venned valamit:
A tudat nagyon nagy hatalommal bír, soha nem veszti el a teremtõ erejét.
Minden pillanatban teremt.
Soha nem alszik. Nehéz észrevenni, hogy gondolat és hit hatalmas erõvé fonódik és hegyeket képes mozdítani.
Elõször azt gondolod, hogy ilyet hinni magadról arrogáns (egoizmus), de az nem az igazi ok
amiért nem hiszed. Inkább azt hiszed, hogy a te gondolatod nem befolyásoló, mert tulajdonképpen te félsz tõle.
Ez lehet, hogy könnyít a bűntudatodon, de azzal fizetsz, hogy impotensnek nézed a tudatodat.
Ha te hinnéd, hogy amit gondolsz az befolyásoló, lehet hogy a félelmed elmúlna, de nem tisztelnéd azt.
Minden gondolat valamelyik szinten formát ölt.

 
Minden félelem a végén lehozható egy alapvetõ félreértésre, hogy neked megvan a képességed, hogy birtokold
Isten hatalmát. Természetesen te ezt nem is tudod és soha nem is volt olyan képességed, hogy ezt tudd. 
Itt van az igazi alapja, hogy el tudj szökni a félelemtõl. Az elszökés a vezeklés elfogadásából jön, ami engedi, hogy realizáld, a te hibáid soha nem is fordultak elõ, csak miután nagyon mély alvásba zuhant Ádám, utána volt képes rémálmokat megtapasztalni. 
Ha a fény hirtelen felgyullad amíg valaki félelmetes álmot álmodik, õ
eleinte ezt a fényt álma részeként fordítja le magának és félni fog tõle. 
Viszont amikor õ felébredt, a fény helyesen értelmezett, hogy ez az álomból való felszabadítás, amely tovább nem realitás.
Ez a felszabadítás nem függ illúziókon. A megvilágosodott tudás nem csak szabaddá tesz, hanem tisztán megmutatja, hogy te szabad vagy.


Hogy is ébreszthetnél fel gyermekeket másképp, mint kedves gyengéd szavakkal, ami nem ijeszti meg, csak óvatosan emlékezteti õket, hogy az éjszaka elmúlt és megjött a fény?
Nem informálod õket, hogy a rémálom, ami olyan nagyon megijesztette õket, az nem való, mert a gyerekek hisznek a csodákban.
Te csak gyengéden megnyugtatod õket, hogy most már biztonságban vannak.
Utána tréningezd õket, hogy felismerjék a különbséget az alvás és az ébrenlét között, és így megértik, hogy nem kell félniük az álmoktól.
Így hát, amikor rossz álmok jönnek, maguktól hívják a fényt, hogy elhessegessék azokat.

 
A bölcs tanár megközelítésen keresztül tanít, nem elkerülésen. 
Nem emeli ki amit muszáj elkerülnöd, hogy megmenekülhess a bántalomtól, hanem, hogy szükséged van megtanulni örülni.
Csak képzeld el a félelmet és a zavartságot, amit a gyermek tapasztalna, ha meg lenne mondva neki, „Ne csináld ezt, mert ez megsért, és
biztonságtalanná tesz; de ha ezt és ezt csinálod helyette, megmenekülsz a bántalomtól, és biztonságban leszel, és nem fogsz félni.” 
Sokkal biztosabb csak ez a három szó. „Tedd csak azt!”
Ez a kijelentés teljesen tiszta, könnyen érthetõ és könnyű rá emlékezni.



2015. április 17., péntek

Erre születtél 24/6 és 42/6






Erre születtél
/Dan Millman/
  
                         24/6 és 42/6
2 Együttműködés és egyensúly
4 Stabilitás és fejlődés
6 Ideák és elfogadás

A  24/6-osok  és a 42/6-osok azért születtek le a földre, hogy
a maximalizmus, a fejlődés és a felelősségvállalás feladatkörein munkálkodva
egyszerre mindig csak egy lépést megtéve
gyakorlati módon nyilvánítsák meg abban látomásaikat,
és megtanulják elfogadni életük magától értetődő tökéletességét.

CSAKRÁK
2 SZAKRÁLIS CSAKRA
Szenvedélyek kordában tartása – dohányzás, étkezési problémák, szex, minden függőség, szenvedély-betegségek
4 SZÍVCSAKRA
Szeretet /adás-elfogadás/ , gyógyítás
6 HARMADIK SZEM CSAKRA
Tisztánlátás, spirituális törvényszerűségek ismerete, betartása, stb.

Kiszámítás:
Születési év, hónap, nap összeadása, míg egyjegyű számot nem kapsz.