2015. augusztus 1., szombat



                                         A képen mellettem a mandalák tulajdonosa!






Miért pont születési szám szerint festem a mandaláimat?

A mandaláról és annak hatásáról már sokat hallottatok.
Amikor a több éves pasztell-mandalákról áttértem az üvegmandalára úgy éreztem, hogy valami pluszt szeretnék beletenni, hisz nagyon sokan festünk mandalát.
Mivel azt tudtam, hogy a színeknek milyen hatása van a szervezetre,  átgondoltam, mitől lenne a mandalám személyre szabott. Ekkor döntöttem úgy, a születési adatok alapján megnézem milyen életfeladat megoldására született az egyén, akinek festek.
Ekkor elkezdtem a környezetemben mindenkit tesztelni, hogy a születési számai alapján meg tudom-e mondani tényleg – ahogy azt Dan Millman könyvében olvastam – hogy milyen feladatok elé állítja őt az élet.
Sok esettanulmány után meggyőződtem, hogy igen, totális az összefüggés a születési adatok, az annak alapján megállapított kódok, és az élettörténet között.
Ha tehát a születési adatokat összeadjuk kijön egy két jegyű szám, melyet ismét egy jegyűre redukálunk.  /pl.26-kódja a 26/8 lesz!/
Ennek a kódnak a ismeretében már tudom, hogy a 2-es, vagyis szakrális csakrára és a 6-os, a harmadik szem csakrára kell hatnia a mandalámnak. A 8-ast nem kell külön figyelembe venni, mert az az angyali 2-es.
Ha egy ilyen kódú embert kifaggatunk, tényleg a 2-es és 6-os csakráin lesznek kihívások, vagyis a szenvedélyek kordában tartásában /2-es, szakrális csakra/ kap feladatokat, valamint a tisztánlátás, megérzés témában /6-os, harmadik szem csakra/.
Ezeket a számokat születésünkkor hozzuk magunkkal. Mivel ilyen tanulási szándékkal születünk le, életünkben pont a megfelelő embereket fogjuk bevonzani. A szülőktől a tanárig, baráttól a párkapcsolatig pontosan olyan embereket fogunk bevonzani, akik  ezekre a témáknak megfelelően adnak nekünk leckéket.  Mert az élet egy tanulás, a leckét pedig mi állítottuk össze, még odaát. Tehát még leszületés előtt magunk választottuk meg a témákat, melyben fejlődnünk kell, és természetesen bevonzzuk ezekhez a témákhoz a megfelelő „tanítóinkat”.
Sokszor érezzük, hogy a kapcsolataink nem könnyűek, de ilyenkor jó, ha tudjuk, hogy mi terveztük így, mi választottuk őket.  Amikor a történeteket már kellő távolságból tudjuk kezelni, meg is köszönhetjük nekik a részvételüket, hisz nekik is sokkal könnyebb dolguk lett vona, ha édesen, aranyosan viselkednének velünk. De akkor nem lett volna lehetőség a tanulásra, fejlődésünkre.
A csakrákról bővebben olvashatsz blogomban.

angol nyelven is..