A nyugalom és csend gondolata

OSHO

A nyugalom és csend gondolata senkit nem tölt el izgalommal. Ez nem a te saját problémád. A problémát, mint olyant, az emberi elme okozza, mert nyugodtnak lenni, csendesnek lenni azt jelenti, hogy a nem az elme állapotában vagy.

Az elme nem képes nyugton maradni. Folyamatos gondolkodásra, aggódásra van szüksége. Az elme úgy működik, mint egy bicikli; amíg hajtod, addig megy. Abban a pillanatban, hogy abbahagyod a tekerést, eldől. Az elme egy kétkerekű jármű, csakúgy, mint a bicikli, és a gondolkodásod az állandó pedálozást jelent. Amikor néha egy kicsit elcsendesülsz, rögtön elkezdesz aggódni: „Miért vagyok csendes?” Bármit is teszel, az aggodalmat, gondolkodást szül, mert az elme csak egyetlen módon létezhet – rohanásban: mindig valami után rohan, vagy valami elől rohan, ám mindig rohanásban van. Az elme a rohanásban létezik. Amint megállsz, az elme eltűnik.

Jelenleg az elmével azonosítod magad. Azt gondolod, te vagy az. Innen ered a félelem. Ha azonosulsz az elmével, akkor természetes, hogy ha az elme leáll, akkor neked véged van, nem vagy többé. És az elmén kívül nem ismersz semmi mást.

A valóság az, hogy nem az elme vagy. Valami az elmén túli vagy; ennélfogva feltétlenül szükséges, hogy az elme leálljon, és így ez lesz az első alkalom, hogy tudni fogod, nem az elme vagy, mert te még mindig ott vagy. Az elme eltűnt, és még mindig ott vagy... örömmel eltelve, nagyszerű ragyogással, sugárzóan, tudatossággal, nagyszerű léttel. Az elme színlelt, és te bedőltél neki.

Amit meg kell értened, az az azonosulás folyamata... hogy hogyan tud valaki olyasmivel azonosulni, ami nem ő.

Keleten ismert egy ősi példabeszéd, amelyben egy nőstény oroszlán az egyik dombról a másikra ugrál, és az egyik ugrás közben világra hozza a kicsinyét. A kölyök leesik az útra, ahol egy nagy csapat birka halad el éppen. Természetesen a kölyök a birkák közé keveredik, együtt él a birkákkal, és úgy is viselkedik, mint a birkák. Fogalma sincs róla, még álmában sem fordul meg benne, hogy ő oroszlán. Honnan is tudhatná? Körülötte mindenhol csak birkák és birkák. Sosem üvöltött oroszlánként; a birkák nem üvöltenek. Sosem volt oroszlánként egyedül; a birkák soha nincsenek egyedül. Mindig nyájban vannak; a nyáj kényelmes, biztonságos. Ha birkákat látsz, láthatod, hogy oly közel vannak egymáshoz, hogy majdnem egymásba botlanak. Annyira félnek az egyedülléttől.

Ám az oroszlán kezdett felnőni. Igen furcsa jelenség volt. Mentálisan a birkákkal azonosult, de a biológia nem jár kéz a kézben az azonosulásoddal; a természet nem téged szándékozik követni.

Szép, fiatal oroszlán lett belőle, de mivel a dolgok oly lassan haladtak, a birkák hozzászoktak az oroszlánhoz, az oroszlán pedig hozzászokott a birkákhoz. A birkák természetesen azt gondolták, hogy egy kicsit őrült. Nem tud viselkedni – kicsit kakukk –, és csak nő és nő. Ennek biztos nem így kéne lennie. És olyan, mintha oroszlán lenne… de hát ő nem oroszlán. Születése óta látják, ők nevelték fel, ők szoptatták. És az oroszlán a természeténél fogva nem növényevő. Egyik oroszlán sem növényevő, ám ez az oroszlán növényevő volt, mert a birkák is növényevők. Nagy-nagy örömmel tépkedte a füvet.

A birkák elfogadták azt az aprócska különbséget, hogy túl nagy, és úgy néz ki, mint egy oroszlán. Egy különösen bölcs birka azt mondta: „Ez csak a természet tréfája. Néha megtörténik az ilyesmi.” És még ő maga is elfogadta, hogy ez így van. Más a színe, más a teste; csak egy csodabogár lehet ilyen, valami, ami nem normális. Ám az a gondolat, hogy oroszlán, fel se merülhetett! Egy csomó birkával volt körülvéve, és birka pszichoanalitikusok meg is adták erre a magyarázatot: „Csak egy csodabogár vagy. Ne aggódj. Majd mi gondodat viseljük.”

Ám egy nap egy öreg oroszlán épp arra járt, és meglátta ezt a messze a birkanyáj fölé magasodó fiatal oroszlánt. Nem hitt a szemének! Sosem látott még ilyet, és arról sem hallott, hogy lett volna valaha is a történelemben olyan, hogy ott van egy oroszlán a birkanyáj közepén, és a birkák nem félnek tőle. És az oroszlán pontosan úgy mozgott, mint a birkák, és a füvet legelte.

Az öreg oroszlán nem hitt a szemének. Még arról is megfeledkezett, hogy egy birkáért jött a reggelijéhez. Teljesen megfeledkezett a reggeliről. Az egész annyira furcsa volt, hogy megpróbálta elkapni a fiatal oroszlánt. De ő öreg volt, a fiatal oroszlán pedig fiatal – el is futott előle. Habár azt gondolta, hogy birka, a veszélyben elfelejtette az azonosulást. Úgy futott, mint egy oroszlán, és az öreg csak nagy nehezen tudta utolérni. Ám végül az öreg oroszlán elkapta, mire ő sírni és rimánkodni kezdett: „Bocsáss meg, kérlek, én egy szerencsétlen birka vagyok.” Az öreg oroszlán rákiáltott: „Te idióta! Most abbahagyod ezt, és eljössz velem a tóhoz.”

Nem messze volt egy kis tavacska. Odavitte a fiatal oroszlánt. A fiatal oroszlán nem mutatott túl sok hajlandóságot. Csak vonakodva ment vele, de mit tudsz tenni egy oroszlán ellen, ha te birka vagy? Talán megöl, ha nem követed őt, így hát vele ment. A tó csendes volt, a felszíne nem fodrozódott, csaknem tükörsimán állt. Az öreg oroszlán azt mondta a fiatalnak: „Csak nézz. Nézz rám, és nézd meg magad. Nézd meg a testem, és nézd meg a vízben a te tested.”

Egy pillanat se telt bele, és egy óriási üvöltés hallatszott! A hegyek mind beleremegtek. A birka eltűnt; egy teljesen más lény jelent meg – a fiatal oroszlán felismerte önmagát. A birkákkal való azonosulás nem a valóság volt, csak egy mentális elképzelés. Most látta meg a valóságot. Az öreg oroszlán csak ennyit szólt: „Most már nem kell mondjak semmit. Most már érted.”

A fiatal oroszlán furcsa energiát érzett magában, amit azelőtt sose érzett… ami eddig mintha csak szunnyadt volna benne. Hatalmas erőt érzett, pedig ezelőtt mindig egy gyenge, alázatos birka volt. Ez az alázatosság, ez a gyengeség egyszerűen elpárolgott.

Ez egy ősi példázat mesterről és tanítványról. A mester szerepe csupán annyi, hogy megláttassa a tanítvánnyal, ki ő, és amiben hisz, az nem igaz.

Az elmédet nem a természet hozta létre. Próbálj különbséget tenni, és azt mindig megtartani: az agyad a természet szüleménye. Az agyad egy olyan mechanizmus, ami a testhez tartozik, ám az elmédet a társadalom hozta létre, amiben élsz – a vallás, az egyház, az az ideológia, amit a szüleid követtek, az oktatási rendszer, amiben felnevelkedtél, és mindenféle más dolog. Emiatt van keresztény elme, hindu elme, mohamedán elme és kommunista elme. Az agy természetes, az elme viszont egy mesterséges jelenség. Az elme attól függ, hogy melyik birkanyájhoz tartozol. A hindu birkák nyájába tartozol? Akkor természetesen úgy fogsz viselkedni, mint egy hindu.

A meditáció az egyetlen módszer, amely ráébreszthet, hogy nem az elme vagy; és ez óriási hatalmat ad neked. Ekkor fogod tudni eldönteni, mi az, ami helyes az elméddel kapcsolatban, és mi az, ami nem helyes az elméddel kapcsolatban, mert messze vagy, megfigyelőként, őrként. Ekkor már nem kötődsz annyira az elméhez, és ez az, amitől félsz.

Teljesen elfeledkeztél magadról; elme lett belőled. Az azonosulás teljes. Így amikor azt mondom, hogy: „Légy csendes. Légy mozdulatlan. Légy éber és lásd tisztán a gondolati folyamataidat, "te kiborulsz és megijedsz. Olyan ez, mint a halál. Bizonyos módon igazad van, de ez nem a te halálod, hanem a téged meghatározó feltételek halála. Ezeket, egybevéve őket, az elmédnek hívjuk.

Ha egyszer képes vagy tisztán látni a különbséget – azt, hogy független vagy az elmétől, az elme pedig független az agytól – ez azonnal megtörténik. Egyben, amint visszahúzódsz az elméből, hirtelen azt is meglátod, hogy az elme van középen; a két oldalon pedig az agy és a tudatosság.

Az agy csupán egy gép. Bármit is akarsz tenni vele, megteheted. Az elme a probléma, mert azt mások hozták létre neked. Az nem te vagy, még csak nem is a tiéd; az egészet másoktól vetted át.

A papok, a politikusok, a hatalomban lévő emberek, a kiterjedt anyagi érdekeltségekkel bíró emberek nem akarják, hogy tudd, hogy az elme fölött állsz, hogy túl vagy az elmén. Minden igyekezetük arra irányul, hogy az elméddel azonosuljál, mivel az elmédet ők irányítják, nem pedig te. Nagyon finom módon tévesztenek meg. Az elméd irányítói kívül vannak.

Mikor a tudat azonosítja magát az elmével, akkor az agy tehetetlen. Az agy pusztán egy gép. Amit az elme akar, az agy végrehajtja. De ha különválsz, akkor az elme elveszti a hatalmát; máskülönben ő uralkodik. És ezért félsz a meditációtól.

Én nem tartozom egyik valláshoz sem, nem tartozom egyik politikai ideológiához sem, nem tartozom egyik nemzethez sem. Nem vagyok tele olyan képtelenségekkel, amit „szent iratoknak” hívnak. Egyszerűen félrelöktem az elmét. Közvetlenül az agyat használom; nincs szükség semmilyen feltétel rendszerre, nincs szükség semmilyen közvetítőre.

De a félelmed érthető. A neveltetésed során bizonyos fogalmakat a magadévá tettél, és talán félsz elveszíteni őket.

A nyugalom és csend gondolata senkit nem tölt el izgalommal. Ez nem a te saját problémád. A problémát, mint olyant, az emberi elme okozza, mert nyugodtnak lenni, csendesnek lenni azt jelenti, hogy a nem az elme állapotában vagy.

Az elme nem képes nyugton maradni. Folyamatos gondolkodásra, aggódásra van szüksége. Az elme úgy működik, mint egy bicikli; amíg hajtod, addig megy. Abban a pillanatban, hogy abbahagyod a tekerést, eldől. Az elme egy kétkerekű jármű, csakúgy, mint a bicikli, és a gondolkodásod az állandó pedálozást jelent. Amikor néha egy kicsit elcsendesülsz, rögtön elkezdesz aggódni: „Miért vagyok csendes?” Bármit is teszel, az aggodalmat, gondolkodást szül, mert az elme csak egyetlen módon létezhet – rohanásban: mindig valami után rohan, vagy valami elől rohan, ám mindig rohanásban van. Az elme a rohanásban létezik. Amint megállsz, az elme eltűnik.

Jelenleg az elmével azonosítod magad. Azt gondolod, te vagy az. Innen ered a félelem. Ha azonosulsz az elmével, akkor természetes, hogy ha az elme leáll, akkor neked véged van, nem vagy többé. És az elmén kívül nem ismersz semmi mást.

A valóság az, hogy nem az elme vagy. Valami az elmén túli vagy; ennélfogva feltétlenül szükséges, hogy az elme leálljon, és így ez lesz az első alkalom, hogy tudni fogod, nem az elme vagy, mert te még mindig ott vagy. Az elme eltűnt, és még mindig ott vagy... örömmel eltelve, nagyszerű ragyogással, sugárzóan, tudatossággal, nagyszerű léttel. Az elme színlelt, és te bedőltél neki.

Amit meg kell értened, az az azonosulás folyamata... hogy hogyan tud valaki olyasmivel azonosulni, ami nem ő.

Keleten ismert egy ősi példabeszéd, amelyben egy nőstény oroszlán az egyik dombról a másikra ugrál, és az egyik ugrás közben világra hozza a kicsinyét. A kölyök leesik az útra, ahol egy nagy csapat birka halad el éppen. Természetesen a kölyök a birkák közé keveredik, együtt él a birkákkal, és úgy is viselkedik, mint a birkák. Fogalma sincs róla, még álmában sem fordul meg benne, hogy ő oroszlán. Honnan is tudhatná? Körülötte mindenhol csak birkák és birkák. Sosem üvöltött oroszlánként; a birkák nem üvöltenek. Sosem volt oroszlánként egyedül; a birkák soha nincsenek egyedül. Mindig nyájban vannak; a nyáj kényelmes, biztonságos. Ha birkákat látsz, láthatod, hogy oly közel vannak egymáshoz, hogy majdnem egymásba botlanak. Annyira félnek az egyedülléttől.

Ám az oroszlán kezdett felnőni. Igen furcsa jelenség volt. Mentálisan a birkákkal azonosult, de a biológia nem jár kéz a kézben az azonosulásoddal; a természet nem téged szándékozik követni.

Szép, fiatal oroszlán lett belőle, de mivel a dolgok oly lassan haladtak, a birkák hozzászoktak az oroszlánhoz, az oroszlán pedig hozzászokott a birkákhoz. A birkák természetesen azt gondolták, hogy egy kicsit őrült. Nem tud viselkedni – kicsit kakukk –, és csak nő és nő. Ennek biztos nem így kéne lennie. És olyan, mintha oroszlán lenne… de hát ő nem oroszlán. Születése óta látják, ők nevelték fel, ők szoptatták. És az oroszlán a természeténél fogva nem növényevő. Egyik oroszlán sem növényevő, ám ez az oroszlán növényevő volt, mert a birkák is növényevők. Nagy-nagy örömmel tépkedte a füvet.

A birkák elfogadták azt az aprócska különbséget, hogy túl nagy, és úgy néz ki, mint egy oroszlán. Egy különösen bölcs birka azt mondta: „Ez csak a természet tréfája. Néha megtörténik az ilyesmi.” És még ő maga is elfogadta, hogy ez így van. Más a színe, más a teste; csak egy csodabogár lehet ilyen, valami, ami nem normális. Ám az a gondolat, hogy oroszlán, fel se merülhetett! Egy csomó birkával volt körülvéve, és birka pszichoanalitikusok meg is adták erre a magyarázatot: „Csak egy csodabogár vagy. Ne aggódj. Majd mi gondodat viseljük.”

Ám egy nap egy öreg oroszlán épp arra járt, és meglátta ezt a messze a birkanyáj fölé magasodó fiatal oroszlánt. Nem hitt a szemének! Sosem látott még ilyet, és arról sem hallott, hogy lett volna valaha is a történelemben olyan, hogy ott van egy oroszlán a birkanyáj közepén, és a birkák nem félnek tőle. És az oroszlán pontosan úgy mozgott, mint a birkák, és a füvet legelte.

Az öreg oroszlán nem hitt a szemének. Még arról is megfeledkezett, hogy egy birkáért jött a reggelijéhez. Teljesen megfeledkezett a reggeliről. Az egész annyira furcsa volt, hogy megpróbálta elkapni a fiatal oroszlánt. De ő öreg volt, a fiatal oroszlán pedig fiatal – el is futott előle. Habár azt gondolta, hogy birka, a veszélyben elfelejtette az azonosulást. Úgy futott, mint egy oroszlán, és az öreg csak nagy nehezen tudta utolérni. Ám végül az öreg oroszlán elkapta, mire ő sírni és rimánkodni kezdett: „Bocsáss meg, kérlek, én egy szerencsétlen birka vagyok.” Az öreg oroszlán rákiáltott: „Te idióta! Most abbahagyod ezt, és eljössz velem a tóhoz.”

Nem messze volt egy kis tavacska. Odavitte a fiatal oroszlánt. A fiatal oroszlán nem mutatott túl sok hajlandóságot. Csak vonakodva ment vele, de mit tudsz tenni egy oroszlán ellen, ha te birka vagy? Talán megöl, ha nem követed őt, így hát vele ment. A tó csendes volt, a felszíne nem fodrozódott, csaknem tükörsimán állt. Az öreg oroszlán azt mondta a fiatalnak: „Csak nézz. Nézz rám, és nézd meg magad. Nézd meg a testem, és nézd meg a vízben a te tested.”

Egy pillanat se telt bele, és egy óriási üvöltés hallatszott! A hegyek mind beleremegtek. A birka eltűnt; egy teljesen más lény jelent meg – a fiatal oroszlán felismerte önmagát. A birkákkal való azonosulás nem a valóság volt, csak egy mentális elképzelés. Most látta meg a valóságot. Az öreg oroszlán csak ennyit szólt: „Most már nem kell mondjak semmit. Most már érted.”

A fiatal oroszlán furcsa energiát érzett magában, amit azelőtt sose érzett… ami eddig mintha csak szunnyadt volna benne. Hatalmas erőt érzett, pedig ezelőtt mindig egy gyenge, alázatos birka volt. Ez az alázatosság, ez a gyengeség egyszerűen elpárolgott.

Ez egy ősi példázat mesterről és tanítványról. A mester szerepe csupán annyi, hogy megláttassa a tanítvánnyal, ki ő, és amiben hisz, az nem igaz.

Az elmédet nem a természet hozta létre. Próbálj különbséget tenni, és azt mindig megtartani: az agyad a természet szüleménye. Az agyad egy olyan mechanizmus, ami a testhez tartozik, ám az elmédet a társadalom hozta létre, amiben élsz – a vallás, az egyház, az az ideológia, amit a szüleid követtek, az oktatási rendszer, amiben felnevelkedtél, és mindenféle más dolog. Emiatt van keresztény elme, hindu elme, mohamedán elme és kommunista elme. Az agy természetes, az elme viszont egy mesterséges jelenség. Az elme attól függ, hogy melyik birkanyájhoz tartozol. A hindu birkák nyájába tartozol? Akkor természetesen úgy fogsz viselkedni, mint egy hindu.

A meditáció az egyetlen módszer, amely ráébreszthet, hogy nem az elme vagy; és ez óriási hatalmat ad neked. Ekkor fogod tudni eldönteni, mi az, ami helyes az elméddel kapcsolatban, és mi az, ami nem helyes az elméddel kapcsolatban, mert messze vagy, megfigyelőként, őrként. Ekkor már nem kötődsz annyira az elméhez, és ez az, amitől félsz.

Teljesen elfeledkeztél magadról; elme lett belőled. Az azonosulás teljes. Így amikor azt mondom, hogy: „Légy csendes. Légy mozdulatlan. Légy éber és lásd tisztán a gondolati folyamataidat, "te kiborulsz és megijedsz. Olyan ez, mint a halál. Bizonyos módon igazad van, de ez nem a te halálod, hanem a téged meghatározó feltételek halála. Ezeket, egybevéve őket, az elmédnek hívjuk.

Ha egyszer képes vagy tisztán látni a különbséget – azt, hogy független vagy az elmétől, az elme pedig független az agytól – ez azonnal megtörténik. Egyben, amint visszahúzódsz az elméből, hirtelen azt is meglátod, hogy az elme van középen; a két oldalon pedig az agy és a tudatosság.

Az agy csupán egy gép. Bármit is akarsz tenni vele, megteheted. Az elme a probléma, mert azt mások hozták létre neked. Az nem te vagy, még csak nem is a tiéd; az egészet másoktól vetted át.

A papok, a politikusok, a hatalomban lévő emberek, a kiterjedt anyagi érdekeltségekkel bíró emberek nem akarják, hogy tudd, hogy az elme fölött állsz, hogy túl vagy az elmén. Minden igyekezetük arra irányul, hogy az elméddel azonosuljál, mivel az elmédet ők irányítják, nem pedig te. Nagyon finom módon tévesztenek meg. Az elméd irányítói kívül vannak.

Mikor a tudat azonosítja magát az elmével, akkor az agy tehetetlen. Az agy pusztán egy gép. Amit az elme akar, az agy végrehajtja. De ha különválsz, akkor az elme elveszti a hatalmát; máskülönben ő uralkodik. És ezért félsz a meditációtól.

Én nem tartozom egyik valláshoz sem, nem tartozom egyik politikai ideológiához sem, nem tartozom egyik nemzethez sem. Nem vagyok tele olyan képtelenségekkel, amit „szent iratoknak” hívnak. Egyszerűen félrelöktem az elmét. Közvetlenül az agyat használom; nincs szükség semmilyen feltétel rendszerre, nincs szükség semmilyen közvetítőre.

De a félelmed érthető. A neveltetésed során bizonyos fogalmakat a magadévá tettél, és talán félsz elveszíteni őket.

end gondolata senkit nem tölt el izgalommal. Ez nem a te saját problémád. A problémát, mint olyant, az emberi elme okozza, mert nyugodtnak lenni, csendesnek lenni azt jelenti, hogy a nem az elme állapotában vagy.

Az elme nem képes nyugton maradni. Folyamatos gondolkodásra, aggódásra van szüksége. Az elme úgy működik, mint egy bicikli; amíg hajtod, addig megy. Abban a pillanatban, hogy abbahagyod a tekerést, eldől. Az elme egy kétkerekű jármű, csakúgy, mint a bicikli, és a gondolkodásod az állandó pedálozást jelent. Amikor néha egy kicsit elcsendesülsz, rögtön elkezdesz aggódni: „Miért vagyok csendes?” Bármit is teszel, az aggodalmat, gondolkodást szül, mert az elme csak egyetlen módon létezhet – rohanásban: mindig valami után rohan, vagy valami elől rohan, ám mindig rohanásban van. Az elme a rohanásban létezik. Amint megállsz, az elme eltűnik.

Jelenleg az elmével azonosítod magad. Azt gondolod, te vagy az. Innen ered a félelem. Ha azonosulsz az elmével, akkor természetes, hogy ha az elme leáll, akkor neked véged van, nem vagy többé. És az elmén kívül nem ismersz semmi mást.

A valóság az, hogy nem az elme vagy. Valami az elmén túli vagy; ennélfogva feltétlenül szükséges, hogy az elme leálljon, és így ez lesz az első alkalom, hogy tudni fogod, nem az elme vagy, mert te még mindig ott vagy. Az elme eltűnt, és még mindig ott vagy... örömmel eltelve, nagyszerű ragyogással, sugárzóan, tudatossággal, nagyszerű léttel. Az elme színlelt, és te bedőltél neki.

Amit meg kell értened, az az azonosulás folyamata... hogy hogyan tud valaki olyasmivel azonosulni, ami nem ő.

Keleten ismert egy ősi példabeszéd, amelyben egy nőstény oroszlán az egyik dombról a másikra ugrál, és az egyik ugrás közben világra hozza a kicsinyét. A kölyök leesik az útra, ahol egy nagy csapat birka halad el éppen. Természetesen a kölyök a birkák közé keveredik, együtt él a birkákkal, és úgy is viselkedik, mint a birkák. Fogalma sincs róla, még álmában sem fordul meg benne, hogy ő oroszlán. Honnan is tudhatná? Körülötte mindenhol csak birkák és birkák. Sosem üvöltött oroszlánként; a birkák nem üvöltenek. Sosem volt oroszlánként egyedül; a birkák soha nincsenek egyedül. Mindig nyájban vannak; a nyáj kényelmes, biztonságos. Ha birkákat látsz, láthatod, hogy oly közel vannak egymáshoz, hogy majdnem egymásba botlanak. Annyira félnek az egyedülléttől.

Ám az oroszlán kezdett felnőni. Igen furcsa jelenség volt. Mentálisan a birkákkal azonosult, de a biológia nem jár kéz a kézben az azonosulásoddal; a természet nem téged szándékozik követni.

Szép, fiatal oroszlán lett belőle, de mivel a dolgok oly lassan haladtak, a birkák hozzászoktak az oroszlánhoz, az oroszlán pedig hozzászokott a birkákhoz. A birkák természetesen azt gondolták, hogy egy kicsit őrült. Nem tud viselkedni – kicsit kakukk –, és csak nő és nő. Ennek biztos nem így kéne lennie. És olyan, mintha oroszlán lenne… de hát ő nem oroszlán. Születése óta látják, ők nevelték fel, ők szoptatták. És az oroszlán a természeténél fogva nem növényevő. Egyik oroszlán sem növényevő, ám ez az oroszlán növényevő volt, mert a birkák is növényevők. Nagy-nagy örömmel tépkedte a füvet.

A birkák elfogadták azt az aprócska különbséget, hogy túl nagy, és úgy néz ki, mint egy oroszlán. Egy különösen bölcs birka azt mondta: „Ez csak a természet tréfája. Néha megtörténik az ilyesmi.” És még ő maga is elfogadta, hogy ez így van. Más a színe, más a teste; csak egy csodabogár lehet ilyen, valami, ami nem normális. Ám az a gondolat, hogy oroszlán, fel se merülhetett! Egy csomó birkával volt körülvéve, és birka pszichoanalitikusok meg is adták erre a magyarázatot: „Csak egy csodabogár vagy. Ne aggódj. Majd mi gondodat viseljük.”

Ám egy nap egy öreg oroszlán épp arra járt, és meglátta ezt a messze a birkanyáj fölé magasodó fiatal oroszlánt. Nem hitt a szemének! Sosem látott még ilyet, és arról sem hallott, hogy lett volna valaha is a történelemben olyan, hogy ott van egy oroszlán a birkanyáj közepén, és a birkák nem félnek tőle. És az oroszlán pontosan úgy mozgott, mint a birkák, és a füvet legelte.

Az öreg oroszlán nem hitt a szemének. Még arról is megfeledkezett, hogy egy birkáért jött a reggelijéhez. Teljesen megfeledkezett a reggeliről. Az egész annyira furcsa volt, hogy megpróbálta elkapni a fiatal oroszlánt. De ő öreg volt, a fiatal oroszlán pedig fiatal – el is futott előle. Habár azt gondolta, hogy birka, a veszélyben elfelejtette az azonosulást. Úgy futott, mint egy oroszlán, és az öreg csak nagy nehezen tudta utolérni. Ám végül az öreg oroszlán elkapta, mire ő sírni és rimánkodni kezdett: „Bocsáss meg, kérlek, én egy szerencsétlen birka vagyok.” Az öreg oroszlán rákiáltott: „Te idióta! Most abbahagyod ezt, és eljössz velem a tóhoz.”

Nem messze volt egy kis tavacska. Odavitte a fiatal oroszlánt. A fiatal oroszlán nem mutatott túl sok hajlandóságot. Csak vonakodva ment vele, de mit tudsz tenni egy oroszlán ellen, ha te birka vagy? Talán megöl, ha nem követed őt, így hát vele ment. A tó csendes volt, a felszíne nem fodrozódott, csaknem tükörsimán állt. Az öreg oroszlán azt mondta a fiatalnak: „Csak nézz. Nézz rám, és nézd meg magad. Nézd meg a testem, és nézd meg a vízben a te tested.”

Egy pillanat se telt bele, és egy óriási üvöltés hallatszott! A hegyek mind beleremegtek. A birka eltűnt; egy teljesen más lény jelent meg – a fiatal oroszlán felismerte önmagát. A birkákkal való azonosulás nem a valóság volt, csak egy mentális elképzelés. Most látta meg a valóságot. Az öreg oroszlán csak ennyit szólt: „Most már nem kell mondjak semmit. Most már érted.”

A fiatal oroszlán furcsa energiát érzett magában, amit azelőtt sose érzett… ami eddig mintha csak szunnyadt volna benne. Hatalmas erőt érzett, pedig ezelőtt mindig egy gyenge, alázatos birka volt. Ez az alázatosság, ez a gyengeség egyszerűen elpárolgott.

Ez egy ősi példázat mesterről és tanítványról. A mester szerepe csupán annyi, hogy megláttassa a tanítvánnyal, ki ő, és amiben hisz, az nem igaz.

Az elmédet nem a természet hozta létre. Próbálj különbséget tenni, és azt mindig megtartani: az agyad a természet szüleménye. Az agyad egy olyan mechanizmus, ami a testhez tartozik, ám az elmédet a társadalom hozta létre, amiben élsz – a vallás, az egyház, az az ideológia, amit a szüleid követtek, az oktatási rendszer, amiben felnevelkedtél, és mindenféle más dolog. Emiatt van keresztény elme, hindu elme, mohamedán elme és kommunista elme. Az agy természetes, az elme viszont egy mesterséges jelenség. Az elme attól függ, hogy melyik birkanyájhoz tartozol. A hindu birkák nyájába tartozol? Akkor természetesen úgy fogsz viselkedni, mint egy hindu.

A meditáció az egyetlen módszer, amely ráébreszthet, hogy nem az elme vagy; és ez óriási hatalmat ad neked. Ekkor fogod tudni eldönteni, mi az, ami helyes az elméddel kapcsolatban, és mi az, ami nem helyes az elméddel kapcsolatban, mert messze vagy, megfigyelőként, őrként. Ekkor már nem kötődsz annyira az elméhez, és ez az, amitől félsz.

Teljesen elfeledkeztél magadról; elme lett belőled. Az azonosulás teljes. Így amikor azt mondom, hogy: „Légy csendes. Légy mozdulatlan. Légy éber és lásd tisztán a gondolati folyamataidat, "te kiborulsz és megijedsz. Olyan ez, mint a halál. Bizonyos módon igazad van, de ez nem a te halálod, hanem a téged meghatározó feltételek halála. Ezeket, egybevéve őket, az elmédnek hívjuk.

Ha egyszer képes vagy tisztán látni a különbséget – azt, hogy független vagy az elmétől, az elme pedig független az agytól – ez azonnal megtörténik. Egyben, amint visszahúzódsz az elméből, hirtelen azt is meglátod, hogy az elme van középen; a két oldalon pedig az agy és a tudatosság.

Az agy csupán egy gép. Bármit is akarsz tenni vele, megteheted. Az elme a probléma, mert azt mások hozták létre neked. Az nem te vagy, még csak nem is a tiéd; az egészet másoktól vetted át.

A papok, a politikusok, a hatalomban lévő emberek, a kiterjedt anyagi érdekeltségekkel bíró emberek nem akarják, hogy tudd, hogy az elme fölött állsz, hogy túl vagy az elmén. Minden igyekezetük arra irányul, hogy az elméddel azonosuljál, mivel az elmédet ők irányítják, nem pedig te. Nagyon finom módon tévesztenek meg. Az elméd irányítói kívül vannak.

Mikor a tudat azonosítja magát az elmével, akkor az agy tehetetlen. Az agy pusztán egy gép. Amit az elme akar, az agy végrehajtja. De ha különválsz, akkor az elme elveszti a hatalmát; máskülönben ő uralkodik. És ezért félsz a meditációtól.

Én nem tartozom egyik valláshoz sem, nem tartozom egyik politikai ideológiához sem, nem tartozom egyik nemzethez sem. Nem vagyok tele olyan képtelenségekkel, amit „szent iratoknak” hívnak. Egyszerűen félrelöktem az elmét. Közvetlenül az agyat használom; nincs szükség semmilyen feltétel rendszerre, nincs szükség semmilyen közvetítőre.

De a félelmed érthető. A neveltetésed során bizonyos fogalmakat a magadévá tettél, és talán félsz elveszíteni őket.